Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cigányok integrációja - Újratervezés

A romákkal kapcsolatos közbeszéd leginkább a társadalmi integráció - szegregáció körüli katyvaszban merül ki a rendszerváltás óta.
Nem véletlen használom a katyvasz kifejezést, hiszen majd három évtizeddel az ún. demokratikus átalakulás után, még mindig nem tisztázott, hogyan válhatnának a cigányok a magyar társadalom szalonképes tagjaivá, vagyis miként tudnának eleget tenni a mások (roma és nem roma politikusok, tudósok) által megvalósítani kívánt integrációnak.

A romákkal kapcsolatos közbeszéd leginkább a társadalmi integráció - szegregáció körüli katyvaszban merül ki a rendszerváltás óta.
Nem véletlen használom a katyvasz kifejezést, hiszen majd három évtizeddel az ún. demokratikus átalakulás után, még mindig nem tisztázott, hogyan válhatnának a cigányok a magyar társadalom szalonképes tagjaivá, vagyis miként tudnának eleget tenni a mások (roma és nem roma politikusok, tudósok) által megvalósítani kívánt integrációnak.

Az ENSZ egyik független kutatóintézetének munkatársai szerint a társadalmi integráció egyenlő jogokat, és esélyegyenlőséget jelent, valamint szolidaritást és kölcsönös identifikációt.

Milliárokra tehető az az összeg, melyet a magyar kormányok, az Európai Unió, és a civil szféra költött el roma integráció címen. A 2005 – 2015 között zajló Roma Évtized Programot a Világbank is támogatta. Az eredmény azonban több, mint lesújtó.
A roma politikusok, szervezetek mögött nincs tömegbázis, a kisebbségi önkormányzati rendszerben egyrészt nincsenek komoly jogosítványok, másrészt közismertek a jelenlegi, és az előző országos vezetés korrupciós botrányai is. Világosabban fogalmazva, nincs valós képviselete a magyarországi cigányságnak, kis hazánk legnagyobb kisebbsége mára magára maradt.
A romák 80%-nak még mindig csak általános iskolai végzettsége van. Azok az iskolák, melyekben felülreprezentáltak a cigány tanulók, mind fizikai állapotukban, mind szakmailag elmaradnak a többi tanintézménytől. A szegregáció nem csak a cigányiskolát jelenti, hanem a vegyes iskolákban is megjelenik külön osztályok létrehozásával.

A munkaképes korú romák – nem romák aránya (%) aktív keresőként 1971-ben 82,5 – 87,7 volt, 1993-ban 28,6 – 64, 2015-ben 39,3 – 64,9. A ’93 utáni növekedés a közmunka térnyerésének eredménye. Habár ez mindenképp pozitívum, az azért látható, hogy a munka világába való visszatérést nem segíti elő. Őrületes mértékben nő a szegénység, a nyomor a cigányság körében.
A lakhatás terén 2003-ban ismét a ’70-es évekbeli állapotokkal találkoztak a kutatók. A telepeken, cigánynegyedekben hiányzik a közművesítés, nincsenek járható utak, az épületek leromlott állapotban vannak.
Tombol a cigányellenesség, a diszkrimináció, és lassan, de biztosan áthidalhatatlan lesz a szakadék a többségi társadalom, és a kisebbség között.
Ezek után nem nehéz átlátni, hogy minden, ami a fenti, ENSZ által megfogalmazott integrációt jelenti, súlyosan sérül.
Immáron hetedik éve élek Angliában, ahol a világ talán összes népével, vallásával találkozik az ember az utcákon, boltokban, iskolákban, intézményekben, és biztos, hogy minimum két másik nyelvet is hallani az angolon kívül.
Az Egyesült Királyság egyáltalán nem a mennyország, ugyanúgy létezik a rasszizmus, az antiszemitizmus, az iszlamofóbia, az idegengyűlölet, de amitől mindez mégis másképp csapódik le, a jól működő össztársadalmi összefogás eredménye. A britek nagyon jól tudják, hogy a gyűlölet nem szüntethető meg, ezért nem is hirdetnek ellene hangzatos harcot, ellenben teljesen megszokott, hogy a televízióban főműsor időben kendős muszlim nő, kínai séf, turbános indiai férfi, fekete, vagy éppen testi fogyatékkal élő ember főz közismert angol szakácsokkal. A reklámok jó részében is szemmel láthatóan Európán kívülről jött anyuka javasolja az x pelenkát, vagy az y mosóport, de nem ritka, hogy a vetélkedők győztesei is sem az idén barnultak le. A magazin műsorokban heti rendszerességgel találkozni muszlim, koreai, indiai, zsidó, meleg, fogyatékkal élő, stb sorsokkal.
A brit szolidaritás nem csak a képernyőn, hanem tettekben is megvalósul. Emlékezzünk vissza az elmúlt időszakok terrortámadásaira, és arra a képre, amikor muszlimok és nem muszlimok élő láncokat alkotva, egymás kezét fogva fejezték ki szolidaritásukat, és tiltakozásukat az erőszak, a megbélyegzés ellen. A Grenfell torony tragédiája, amelyben főként szegény bevándorlók, menekültek égtek halálra, szenvedtek sérüléseket, veszítettek el mindenüket, óriási méretű országos karitatív összefogást generált.
A brit állami és magáncégek többségének egyik irányelve a sokszínűség, azaz, hogy különböző kultúrális hátterű alkalmazottaik legyenek.
Vagyis olyan, mintha komoly integráció zajlana Nagy-Britanniában, ám mindeközben a bevándorlók külön negyedekben laknak, az iskolák zömét kelet-európai szemmel szegregáltnak mondanánk.
Jó magam egy közép-angliai kisváros, „nyóckerében” élek. A lakosok kb 80%-a bevándorló. A városnak ezen részén található fő utcája, melyet a budapesti Népszínház utcához hasonlítanék, magába foglalja a Lidl-től kezdve a pakisztáni, indiai, afrikai üzleteken át, a lengyel, szlovák boltokat. Ugyanitt található két fogorvosi rendelő. A kerületnek több általános orvosi, vagyis körzeti rendelője van. Általános és középiskola is sok van, egyikük a város legjobbjaként van számon tartva. Ez a rész a közművesítés szempontjából is megfelel a normáknak. Természetesen vannak tiszta, kevésbé tiszta, és zsúfolt részei is, de a város egyik arborétuma gyönyörű fákkal, virágokkal, sportpályákkal, és egy nagy játszótérrel, is itt található.
A lakhatási látkép nem más a nagy városokban sem. Londonban még inkább árnyaltabb, ugyanis ott külön városrészeik vannak a brit feketéknek, az araboknak, a pakisztániaknak, a zsidóknak, a kínaiaknak, az indiaiaknak, stb.
Amikor Londonban van dolgunk, praktikus okokból kifolyólag egy Edgeware nevű negyedben rakjuk le az autót. Ezen a területen többségében ortodox zsidók élnek, vagyis a főváros zsidó negyede. Egyik legkedvesebb Londonnal kapcsolatos emlékem is ide fűz. Ősz volt, már sötétedett, és én, a kendős muszlim nő, a metró állomáson álltam, míg a férjem elment a közeli parkolóban lévő autóért. Egyszer csak odajött hozzám egy ortdox zsidó férfi. Meghajolt, Assalamu aleykum-mal köszönt, és megkérdezte miben segíthet, mert látja, hogy egyedül állok ott a sötétben. Annyira meglepődtem, mivel kelet-európaiként akkor még nem voltam ilyenhez hozzászokva, hogy csak másopercek múlva tudtam kinyögni, hogy a férjemet várom, köszönöm. Erre ő megint csak meghajolt, és elköszönt. 

Azt gondolom a kérdések adottak.
Mi az, amit Angliában tudnak, de Magyarországon nem?
Mi lenne, ha az ún. cigányiskolákra sok-sok pénzt költenénk, aminek eredményeképp szép épületekben, modern eszközök segítségével, megfelelő tanárok fejlesztenék, tanítanák a diákokat? Miért ne lehetnének Scheiber Sándor iskolái a romáknak is? Ahogyan egyébként van jól működő Gandhi Gimnázium is.
Mi lenne, ha változtatnánk az irányon, és megkérdeznénk azokat a cigányembereket, akikről szól a történet, és nem a fejük felett hoznánk döntéseket, mondanánk meg nekik hová kell költözniük, hol lesz belőlük integrált cigány?
2003-ban részt vettem egy, az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) által szervezett felmérésben, mely a cigányok lakáskörülményeit vizsgálta. Debrecenben és környékén jártunk házról házra. Volt egy olyan kérdés, hogy mit változtatna a lakhatásán. Mindenki közművesítést, festést, fürdőszobát, wc-t, stb akart. Senki nem kívánt beköltözni a nem romák közé. Mi lenne, ha a nyomorból való „kitöréshez” nem csak egy, a költözködés alternatíváját tudnánk feljánlani?
Szóval mi lenne, ha a milliárdokból élhetővé tennénk ezeket a városrészeket?
Mi lenne, ha a társadalmi integrációt lépésről lépésre valósítanánk meg, és nem durr bele bumm?
És mi lenne, ha a cigányságról nem, mint valami homogén masszáról gondolkodnánk, hanem mindig helyi szinten határoznánk meg mi a legjobb az adott közösségnek, miután meghallgattuk őket?
Mi lenne, ha tanulnánk pl. a britektől? 

Kérdések tömkelege, melyek jogosultságát előbb-utóbb (Legyen inkább előbb!) fel kell ismerniük az illetékeseknek.
Már ha szándékukban áll változtatni az eddigi sikertelenségeken .....
Forrás:
Kemény István – Janky Béla – Lengyel Gabriella: A magyarországi cigányság (2003)
http://tenytar.blog.hu/2016/11/18/lesujto_adatok_a_magyar_ciganysag_helyzeterol
​05/09/2018

 

 
 


Archívum

Naptár
<< November / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 8001
30 nap: 586
24 óra: 10